A hegyi király barlangján át Trondheimbe

Trondheimbe a Dovrebane nevű vonat útvonalon lehet eljutni, ami gyakorlatilag keresztülvág több nemzeti parkon is, egyszóval csodálatos utazás. Egy baja van, vonatból fotózni rémálom. Nem tükrözi egyik kép sem a havas hegycsúcsokat, a meredek szürke sziklafalakat, a véletlenszerűen lecsapó enyhén havas zivatart vagy az Ottát körülölelő hegyek mögötti naplementét.

Reklámok

Telesednek az esték

A napok furán telnek. Egyrész minden percet kitöltenek az órák, a közös tevékenységek, ergo sűrűn és relatíve lassúnak érződik az adott percben az idő, másrészt a hétvégén másodjára mostam ruhát, ami azt jelenti, hogy már négy hete élek Lilyhammerben. Repül az idő, mindjárt megyek is haza karácsonyra.♥

Előbb viszont lesz egy őszi szünet, és (f)elvonatozom Trondheimbe! Alig várom.

Már hétfő este akartam írni arról, mennyire szeretem a hétfőket, de sajnos túlságosan ki voltam facsarva agyilag, ma viszont nem ázott szivacsnak érzem a fejem, szóval leírom miért jók a hétfők. Mert igen is jók! (enyhén túlzom azért)

Három óra van, gyakorlatilag reggel 9-től délután fél 7-ig csak étkezem, órán ülök, 45 percenként kávézom, teázom, pingpongozom néha és beszélgetek. Na már most a hétfő pedig azért jó, mert van egy Fred- og sikkerhetspolitikk (béke- és biztonságpolitika), egy Fred, dialog og solidaritet (béke, dialógus és szolidaritás) és egy Mennsket og planeten (az ember és a föld) óra. Az első előadást kivételesen Norunn tartotta, aki a Nansen Fredssenterben (Nansen Center for Peace and Dialogue) dolgozik, ami egy csodálatos dolog. Többek közt Afganisztánban, Kenyában, Ukrajnában és Balkán országokban dolgoznak olyan projekteken, amelyek párbeszédre, megértésre alapulva igyekeznek tompítani a konflikutsokat és segíteni a például Norvégiába bevándorlók, letelepülők életét. Norunn története, valamint az előadása azért (is) érdekes, mert egész fiatalon (már ja jól értettem, mert megeshet, hogy hétfő reggel nem 100%-os az agyam) Afganisztánban élt jónéhány évig, tehát személyesen is látja/érzi az ország helyzetét.

A második óra (Fred, dialog og solidaritet) az azt megelőzőhöz kapcsolódóan három kérdésre fókuszált: 1. mi a béke, 2. mi a háború és 3. hogyan lehet békét teremteni? Szokás szerint kisebb csoportokra oszolva beszéltünk. Ilyenkor mindig annak van mákja, legalábbis úgy érzem, aki Yasserrel kerül egy csoportba. Ő két éve jött ide Egyiptomból, és átélt jónéhány eseményt, ráadásul teljesen máshogyan tekint például egyik-másik kérdésre vagy fogalomra kultúrájából adódóan, szóval mindig perspektívatágító vele beszélni.

Ja igen, szeptember vége van, de az esti levegő már tél illatú. Kíváncsian várom mikor kezdenek lefagyni a lábujjaim.

S hogy legyen galéria, következzen Heidrun óriási vadmacskája, diákélet (#fhsliv) és fun factek Petter Dassról a toaletten.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Villámposzt a filozófiáról

Ma összekaptam magam, és felkeltem hétkor, hogy fussak néhány igen gyenge kört a 2 perc sétára lévő futópályán. Nem baj, előbb szokássá alakítom, aztán emelem a körök számát. Hál’ istennek megtaláltam a megfelelő futós zenéket, így ez kicsit kompenzálja a reggeli hideg levegőt, amit igyekszik az ember nem kapkodni. Legalább a hangulat jó és viszi a lábam a ritmus.

Egy órám volt ma, filozófia Helgével. Helgéről tudni kell, hogy tipikusan az öreg filozófus bácsi, aki mindig szúrósnak tűnő szemekkel pásztáz az előadás elején majd lassan, komótosan, min-den szót meg-rág-va nekikezd a gondolatmenetek kiboncolásához. Egyféle gesztikulációja van, két kezét körkörösen forgatja, mintegy fizikailag kivetíti a gondolatok folyamatos mozgását. Szerintem ezzel szeretné serkenteni a mi agyműködésünket is kora reggel, had menjen gördülékenyebben az adott filozófus ideáinak követése. Mikor már eleget görgette a karjait belelendül ő is és nekikezd pásztázni, 15 másodperces godolkodási (és hatásszünetet) tartani. Röviden, nagyon élvezem! A Szókratész előtti filozófusok most kezdtek el érdekesek lenni főleg, hogy miközben magyarázta, miképpen keresték a dolgok mögött rejlő princípiumot/archét/valamiféle erőt, ami mindennek az eredete, a logoszt, felidézett egy kora gyerekkori emléket, amikor is próbáltam a pici agyammal megérteni a kezemet bámulva, hogy mégis mi az isten az, ami mozgatja az ujjaimat, mi van minden mögött. (Mert hogy tudtam, hogy azért mégis csak én vagyok az, aki mozgásra bírja a testrészeim, na de hogy ide hogyan jutottam el? Ez érdekelt.) Akkor még fogalmam se volt Pythagoraszról vagy Platónról, de jó tudni (újra átvenni a témát), hogy már jóval időszámításunk előtt megfogalmaztak hasonló gondolatokat, amik ma is ugyanúgy átfutak minden kisgyerek őszintén rácsodálkozó agyán előbb vagy utóbb.

S ha nem leptem volna meg magamat már reggel, hát délután is fogtam magam és csatlakoztam a többiekhez, akik a kondiba tartottak. Megint csak rá kell jönnöm, hogy a kondizás akkor vicces csak számomra, ha valakivel megyek, így van lehetőség beszélgetni, meg elmagyarázni, hogy “túl messze vagy a boxzsáktól, menj közelebb, és akkor úgy tudod megrúgni, hogy nem esel hanyatt az egyensúlykibillenés miatt”. Mindezt picit kifulladva, norvégul, nem ilyen szépen érthetően mint magyar nyelven.

Rett og slett, meg volt ma a megfelelő szellemi és a fizikai endorfininjekció.

Következik egy szedett-vetett galéria a kondi falát díszítő David Bowie, power napelő diákok, a véletlenszerűen megjelenő Jackson Pollock-festmény és Yasser macskái közreműködésével:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

29.08.2018

A mai nap nagyon hyggelig és nagyon norsk volt. Reggeli utáni programként összeültünk csak FiLiPo-sok (mármint azok, akik a filosofi, litteratur og politikk szakon? karon? linjén vannak) és bemutatkoztak a tanáraink egytől egyig. Érdekes volt hallani, hogyan jutottak el a Nansenskolenig. Mindegyikük nagyon  más úton ment keresztül, rengeteg féle dolgot csináltak. A lényeg viszont az talán, hogy az a rengeteg gondolat, szándék és életcél, amit maguk elé tűztek az mind ugyoda vezetett, ugyanabban a pontban egyesül, és ez a Nansen végülis. Meg nyilván mi, a diákok, akiknek át szeretnék adni mindazt a tudásanyagot és szemléletet, progresszív hozzáállást, amit felhalmoztak. Nagyon-nagyon várom, hogy elkezdődjön az oktatás is. Mert hogy ez a hét a szocializálódásról, ismerkedésről, laza programokról szól. Volt pl. tegnap egy elég kreatív feladatunk, fel kellett fedezni, egy szintén kézzel rajzolt térképen a csoportok számára kijelölt helyszíneket. Született sok megoldás, nagyon vicces volt mind. Én legalábbis jól szórakoztam azon, amit meg is értettem. Idő- és energiaigényes 0-24-ben norvégul kommunikálni, de baromi jó (lesz a végére).

Következő programként beültünk egy hatalmas körbe (vagyunk vagy negyvenen) és a jól ismert “mondd el a neved, a következő mondja el a te és a saját nevét, majd a következő az első és az őt megelőző nevét” játékkal próbálkoztunk. Néha azért újra kezdtük a kört valakitől, hogy ne menjen át az egész ember ellen elkövetett bűncselekménnyé. A tanáraink viszont szépen végigmondták utánunk mind a negyven akárhányunk nevét, szóval hatalmas tisztelet jár nekik. Főleg Joakimnak, aki úgy mondta vissza, hogy mindannyian helyetváltoztattunk, szóval még a nevek sorrendjének kialakult monotonitása se segítette a dolgát.

Kialakítottunk kisebb “kontaktcsoportokat” is eztuán, és szétszéledtünk ide-oda, hogy kisebb csapatokban is megismerhessük a másikat. Heidrun a Kunstmuseum-be vitt minket, beszélgettünk, a kiállításra is benéztünk. Volt sok újromantika, dekonstruktivizmus, francia benyomásoktól vezérelt norvég festők képei, de ami a legbizarrabb volt, az Gitte Dæhlin szobrai.

Vacsora előtt volt egy elég evidensnek tűnő program, ami végül átcsapott mély diskurzusokba. Ez volt a ‘Workshop: Livet i internatet’ nevű program, amikor is végigrágtuk magunkat sok-sok problémafelvetésen, ami esetleg szembejöhet az év során egy koliban. Összeültünk lakóegységenként, hogy megbeszéljük egymás közt azokat a felvetéseket, amiket feldobott az élet és a tapasztalat az évek során. Kezdve a ‘mit teszel, ha a szomszédod hangosan hallgat zenét, de te éppen Ibsen kortárs műveit olvasnád éppen a szobádban’-kérdéstől addig, hogy mi a teendő, ha egy lakótársadat, de leginkább bárkit észreveszel, amint éppen egyedül ül magányosan vagy depressziósnak néz ki, vagy netán észreveszed, hogy kihagy étkezéseket, majdnem mindent átbeszéltünk. Az elején elég egyértelműnek tűnt minden, a vége felé meg tényleg elgondolkoztunk a legtöbben. Nagyjából két, két és fél órát szántak arra, hogy leültessenek minket, hogy megbeszéljük, hogyan szeretnénk működni mint egy közösség. Ezt azért lehetne csinálni többször, és ajánlott mindenkinek.

Kicsit röhejesebb esemény volt, amikor megpróbáltam becsatlakozni egy társasjátékba, ahol kb. 30 másodperc alatt el kell magyarázni a másiknak egy szót. Elég sok probléma volt ezzel is… (időre elmagyarázni egy szót, amit nem is ismersz a csetlő-botló nyelvtudásoddal nem vicc.) Mindegy, megpróbáltam, az a lényeg, pár hónap múlva valószínűleg menni is fog.

 

 

Dag 1: hogyan betegedj le az első adandó alkalommal tutorial

Zseniálisan kicentiztük az érkezést a suliba. Kezdődött ez azzal, hogy a híres ferihegyi reptéren technikai okok miatt (nem tudták időben felrakni a csomagokat a gépre) kemény egy órás késéssel szálltunk fel, s ennek eredményeként nem értük el a fél ötkor Lillehammerbe induló vonatot. De azért elcsíptük az ötórásit és aztán kis nehézséggel, de meg is találtuk az iskolát. A köszöntő beszéd elejéről ugyan lecsúsztunk, a lényeget viszont még hallottuk.

A pláne az volt, hogy két 16-17 kilós bőröndöt húztam végig egy egyébént nem olyan hosszú szakaszon (alapjáraton, nagyon max, kevés cuccal 14 percet vesz igénybe), de arra pont elég volt, hogy jól leizzadjak a magyar viszonyokhoz képest -15 fokkal hűvösebb északi városkában. Pedig pulcsi és kabát is volt rajtam. Eredmény: hőemelkedés, zsibbadó agy, kaparó torok, éjszaka közepén arra ébredés, hogy tele van az orrom/torkom mindennel. Is. (Elnézést a naturalista megnyilvánulásokért a közeljövőben.) Lábjegyzetnek, s annak, aki szándékszik ide jönni: INDULJ EL HAMARABB MINT AZT HISZED, HOGY KELL. De komolyan. Ha nem kellett volna rohanni, vagy legalább egy sapkát felvenni lett volna időm, most nem ücsörögnék a takaró alatt, sálban, sapkában, AUGUSZTUS VÉGÉN, enyhe lázzal és laptoppal az ölemben. Elég a sírásból. Erre nincs gyógyszer, a betegségre ott az Ibustar.

Következik a hála-lista:

Mindenki CUKI. De tényleg! Az összes tanárunk mosolyog és tavaszi ruciban és szandálban biciklizik 15 fokban (egyikük legalábbis). Mindenen nagyon alaposan végigrágják magukat. Ezt a hetet pl. azzal töltik, hogy a házirendet, az étkezés időpontjait, a mosószobát, a mindent végigmutogatják. Erre szükség is van, mert például a tűzriasztó egy forróbb zuhanytól beindul, a tűzoltóságon meg már tudják, hogy nem feltétlen kell ugrani, ha a Nansenből hívják őket. A városról még egy kézzel rajzolt kis térképet is kaptunk. És a cukiságot kimaxolandó énekeltünk is az első nap, hogy egy kicsit megtörjük a jeget. Na de mégis mit? Hát ezt: Always look on the bright side of life

Budapesten majdnem mindenki járt, mindenki szereti, öleli, csókolja. Érthető is, hiszen szép a fővárosunk. Az ösztöndíjas külföldieket mindenki kérdezgeti, hogy honnan jöttél, megismételnéd a neved stb. Ezt a néhány nevet lehet, hogy megjegyzik gyorsan, mert olyan furák. Nekem lesz viszont problémám a sok Peder, Per, Peter variációkkal. És még akkor van Synnøve és Sunniva is. Sunniva egyébként éppen Trondheimből valósi sőt, vegán is. (És nagyon cuki a dialektusa, de annyira halk, hogy azt se értem, amit amúgy igen, ha valami mellékzaj is kíséri kiegészítésképp.) Aranyos, csendes lány és az introvertáltság nem ok, hogy ne ajánlja fel, hogy megszállhatok nála ősziszünetben. Mert hogy arról is volt szó, hogy bakancslistás számomra Trondheim. Szép remény, hogy látom is az esélyt ennek megvalósulására. Mert hát az utazás még hagyján, azt ha időben intézem még olcsónak is mondható, de a lakhatás? Az már húzósabb egy-két fokkal.

Érdekes volt az is, hogy második nap, tehát ma a Cards Against Humanity nevű nem épp polkorrekt társassal játszottunk, egy egyébként humanista akadémián/népfőiskolában. Hm…

Na de elég mára ennyi, megyek és megpróbálom kifeküdni a betegséget, mert sok jó program lesz a héten.